144 milliárdra büntetne minket Brüsszel

Az Európai Bizottság 495 millió eurónyi kohéziós támogatást fagyaszthat be a 2013-as keretből, ez a mostani árfolyamon nagyjából 144 milliárd forintnak felel meg. A Bizottság a GDP 0,2-2 százaléka közötti összegről dönthetett. A határozat év végéig visszavonható.

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy fagyasszanak be 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós támogatási összeget, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit – közölték szerdán Brüsszelben. A jelenlegi 290 forint körüli árfolyamon ez 143,55 milliárd forintot jelent.

Az MTI híre szerint a délben kezdődő brüsszeli sajtótájékoztatón előtti rövid írásos tájékoztató szerint a közel félmilliárd eurót már az idei kohéziós pénzekből függesztenék fel. Ez azonban korábbi közlések értelmében – uniós szabályok miatt – csak a jövő évi, 2013-as keret terhére lenne elképzelhető.

A testület ülésén nem vett részt a Bizottságba hazánk által delegált Andor László foglalkoztatási és munkaügyi biztos. Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő azt mondta: a párt furcsának és szokatlannak tartja, hogy Andor László magyar biztos nem vett részt az ülésen.

 


Régóta érlelődött

Mint azt korábban megírtuk, a mai döntés több korábbi EU-s határozat következménye: az Európai Bizottság még tavaly ősszel öt tagállamot fenyegetett meg, hogy a 2004 óta életben lévő túlzott deficiteljárásuk újabb, már szankcióval járó fázisba kerülhet, ha a kormányok nem dolgoznak ki meggyőző terveket a hiányuk csökkentésére.

Végül azonban a többi négy tagállam mind korrigálta pénzügyi terveit, így a bizottság januárban úgy döntött, hogy leveszi a napirendről az ellenük hozandó szankciók lehetőségét. Az öt közül egyetlen tagállam ellen tartották fenn az eljárást: Magyarországgal szemben.

A bizottság azt javasolta a pénzügyminiszterek tanácsának, hogy lépjen következő fázisba a túlzottdeficit-eljárás Magyarország esetében. Január 24-én az EU-s pénzügyminiszterek erre rábólintottak, és ezzel felszólították a bizottságot, hogy dolgozzon ki intézkedési tervet – ez született meg most.

A testület, mint megírtuk, ha támogatás befagyasztásáról akart dönteni, akkor annak összegét – a tavaly elfogadott, még a magyar elnökség alatt elkészített hatos csomag értelmében – minimum 56 milliárd forintban állapíthatta volna meg, a felső határ ennek nagyjából a tízszerese lett volna. A döntés így noha szigorúnak számít, nem végletesen az.

 


Van még kiút

A javaslat ezután ismét visszakerül a pénzügyminiszteri tanácshoz, ahol minősített többséggel kell elfogadni ahhoz, hogy érvényes legyen. Erre március 13-án kerülhet sor, és viszonylag kicsi az esély arra, hogy a pénzügyminiszterek ne bólintanának rá a javaslatra, hiszen a felkérés a javaslat kidolgozására is simán átment a testületen januárban.

Akármi is lesz a döntés, marad még mozgástér. Bizottsági és magyar oldalon is erős a meggyőződés, hogy az Ecofin-szankciókat jóváhagyó döntése sem jelenti feltétlenül azt, hogy 2013-ban bizonyosan milliárdokat vonnak el Magyarországtól. Egyrészt a büntetésről szóló döntés visszavonható, ha a magyar kormány meggyőző intézkedési tervet mutat be a spórolásra, így lényegében a 2013-as költségvetés számainak bemutatásakor dől majd el, hogy tényleg büntetnek-e. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a döntést idén december 31-ig bármikor visszavonhatják.

 

forrás: Index

>> Címlap Információ Hírek 144 milliárdra büntetne minket Brüsszel